Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A vállalat és az egyetem partnerségi megállapodást írt alá, ennek keretében nyitották meg a Tudományos és Innovációs Parkot. A létesítmény egy innovatív és kreatív platformot teremt a gazdasági szereplők, az egyetem és kutatóintézetek számára. Az itteni együttműködések a térség fejlődéséhez is hozzájárulnak, illetve a régió versenyképességét is erősítik. Az épületben az Audi fejlesztőmérnökei is helyet kaptak, ők azok, akik a kutatási projekten fognak dolgozni az az egyetemmel közösen. A projektek során együtt fognak működni itt hallgatók, fiatal mérnökök, oktatók, kutatók és az Audi Hungaria szakemberei is.

„Az autóipar transzformációjához elengedhetetlen a tudomány és az ipar szereplői között megvalósuló tudástranszfer, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a győri Tudományos és Innovációs Parkkal egy olyan ökoszisztéma jön létre, mely ösztönzi az innovációt, a kutatást, és hozzájárul a jövő generáció magasszintű, gyakorlatorientált képzéséhez“ – mondta el Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Kutatási projektet is indít a két szervezet, aminek keretében fiatal tehetségekkel együtt dolgoznak a jövő mobilitási megoldásain.

„A Tudományos és Innovációs Park megteremti azt az alkotó közeget, amelyben a hallgatókban rejlő tudás és tehetség kibontakozhat. Célunk, hogy továbbra is segítsük a fiatalokat szakmai karrierjük elindításában, valamint hogy a munkaerőpiacra lépve megfelelő kompetenciákkal rendelkezzenek“ – említette Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.

A vállalat és az egyetem már közel 20 éve működik együtt. Ennek eredménye az is, hogy évente több száz, győri egyetemi tanuló kezd gyakornokként az Audinál, illetve az Audi Hungaria mérnökként dolgozó munkatársainak több, mint a fele a Széchenyi István Egyetemen végezte el tanulmányait.

Álláskeresés

A Győr-Moson-Sopron megyei nyitott pozíciókat itt nézhetjük át, a jelenleg meghirdetett győri állásokat pedig itt találjuk. A városban az adminisztráció, asszisztencia területén, és az értékesítés, kereskedelem szférában is számos állást hirdettek meg. Ennél is több embert keresnek a gyártás, termelés területére, illetve számos mérnöki pozíciót is meghirdettek. Ahogyan országszerte, úgy a nyugati városban is nagy szükség van szakemberekre, ezeket az álláshirdetéseket itt tudjuk átnézni.

Ha lakhelyünk szerint máshogy rangsorolnánk elsősorban, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.

Az agráriumhoz kapcsolódó munkalehetőségeket itt böngészhetjük át. A mezőgazdaságban számos álláslehetőséggel találkozhatunk, amiket ide kattintva nézhetünk meg. Külön az élelmiszeripari állásokért pedig kattintsunk ide.

Ha nem ebben a szektorban képzeljük el a jövőnket, és még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

Az aktuális álláshirdetésekből egyértelműen kirajzolódik, hogy szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan, a fizikai, segéd és betanított munka között pedig akkor érdemes szétnézni, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala