Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Környezetvédelmi beruházással újít a Vajda-Papír

Több 10 millió forintos beruházással csökkenti ökológiai lábnyomát Magyarország vezető higiéniaipapír-gyártója; a Vajda-Papír két termékénél lebomló, komposztálható papírcsomagolásra cseréli a hagyományos műanyagcsomagolást - közölte a cég az MTI-vel.

Az idén 20 éves, több mint 600 embert foglalkoztató, a világ több mint 20 országába exportáló vállalat bejelentette azt is: stratégiai célja, hogy 2021 végére 30 százalékra emelje az újrahasznosított anyagok arányát minden műanyag termékcsomagolásában, ezzel csaknem 300 tonnával csökkenhet a cég új műanyagfelhasználása.

A cég pozitívan kíván hatni a vásárlói tudatosság erősítésére, és követendő példát is kíván mutatni a piac többi szereplőjének. Azt is vállalták, hogy tovább növelik a papír-csomagolásban megjelenő termékek számát. A tekercses termékeknél a piacon első papírcsomagolás a cég több éves fejlesztésének eredménye: első lépésként egy papírtörlő és egy toalettpapír érhető el a felelős erdőgazdálkodásból származó, újrahasznosítható papírban október közepétől. Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kifejtette, a világban a papíralapú, valamint az újrahasznosítható és újrahasznosított műanyagot is tartalmazó csomagolóanyagok további elterjedésével számolnak, ami a körforgásos gazdaság elérése és a klímavédelem szempontjából is fontos. 

"A vállalat az elmúlt 10 évben 20 milliárd forintot fordított arra, hogy a gyártás és az üzemeltetés a lehető legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg" - mondta. A cég évente, átlagosan 1000 tonna műanyagot használ fel, a termékek azonban jelenleg is 100 százalékban újrahasznosítható műanyagcsomagolásba kerülnek. "A cég zöldstratégiájában azt vállaltuk, hogy 2021 év végére újrahasznosított műanyagot is tartalmazó verzióra váltjuk le az összes Ooops! márkájú és kereskedelmi sajátmárkás termékünk műanyag csomagolóanyagát, ezzel 30 százalékkal növeljük a műanyagok újrafelhasználását" - tette hozzá az ügyvezető igazgató. 

Kapcsolódó álláshirdetések

Ha szívesen részt vennénk innovatív, fenntartható termékek tervezésében, nézzünk körül az alábbi állások között: termékfejlesztő és -tervező területen több mint 150 állás körül válogathatunk!

Ha a gyártástámogatás közelebb áll hozzánk, országszerte 120, a gyártáshoz kapcsolódó projektmenedzsment állás közül választhatjuk ki a hozzánk legjobban illőt.

Ha más szempontok alapján keresnénk, érdemes tanulmányaink alapján is szelektálni: középfokú végzettséggel ezekre a munkákra, főiskolai diplomával pedig az alábbi hirdetésekre pályázhatunk.

Ha a fizetés kiemelt jelentőséggel bír számunkra, itt érdemes szétnézünk, de karrierünket akár külföldön is építhetjük.

Egyéb szempontok élveznek prioritást nálunk? Használjuk személyre szabott beállításainkat a testhezálló lehetőségekért.

Figyeljünk a legfrissebb állásokra is, valamint kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem! Frissítsük, és töltsük fel önéletrajzunkat ide, hogy a munkáltatók is ránk találhassanak. Ha tovább növelnénk esélyeinket, töltsük le a Profession mobilalkalmazását Androidra ittiPhone-ra pedig itt, így bárhol, bármikor szemezgethetünk a több mint 10.000 állásajánlat közül.

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala