Növekvő potenciál a magyar repülőgépiparban

2019. szeptember 04. Forrás: MTI/Profession.hu

Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből.

A reptér nyílt napján, ünnepélyes keretek között aláírt szerződés értelmében a cég Fusion 213 típusú oktató repülőgépét a pilótaképzéssel foglalkozó MultiFly Kft. vásárolja meg.    

Boros László, a pécs-pogányi reptéren ötmilliárd forintos beruházással gyártó- és összeszerelő üzemet létrehozó Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója elmondta: a próbaüzem küszöbön álló megindulása után jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk, s évi 80-90 – nagyobbrészt exportra szánt – repülőgép előállítását végzi majd. Kitért arra: létesítményeikben jelenleg hetvenen dolgoznak, az év végén már 110-120 munkatársra lesz szükségük, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhatnak.

Muity György, a Pécsi Tudományegyetem Kancellária Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóságának vezetője közölte, ősszel felsőoktatási szakképzés formájában kétéves pilótaképzés indul az universitas műszaki karán. A hallgatókat a reptéren képzik majd a Magnus által előállított gépekkel, a MultiFly Kft. oktatóinak segítségével.

Pályamódosítás

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a fejlesztések kapcsán írt levelében kiemelte: a kormányzat támogatásával megvalósult pécs-pogányi repülőgépgyártó és -fejlesztő bázis hozzájárul a hazai járműgyártási képességek növeléséhez, kedvező hatásai a technológiai fejlődésen és a munkahelyteremtésen túl az oktatási együttműködésben is megmutatkoznak. Hozzátette, hogy a régió felzárkózásának egyik alapvető feltétele a közlekedési infrastruktúra további fejlődése, hiszen a jobb megközelíthetőséggel jobban hasznosulhatnak az egyedülálló idegenforgalmi adottságok, megerősödhet az ipari háttér.Kiemelte, hogy a pécs-pogányi repülőtér az ipari háttérre építve kiváló helyszíne lehet a pilótaképzésnek, a fejlesztési tervek megvalósulása lehetővé teheti a repülőklubok újjáélesztését is.

Az érintettek tájékoztatása szerint a Magnus és a Multifly Kft. együttműködése nemcsak szimulációs környezetet biztosít a Pécsi Tudományegyetemen tanuló pilótajelöltek számára, hanem elősegíti a személyzettel és utasokkal kapcsolatos egészségügyi kutatások megkezdését, valamint további K+F+I projektek megvalósítását is. Ezek főbb elemei az alternatív meghajtású repülőgépek hatótávjának növelése, valamint a gépek széles körű alkalmazhatóságának kialakítása, a többi között mentési, betegszállítási profilok mentén.

A Magnus korábbi ismertetése szerint a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek.

Növekvő potenciál a magyar repülőgépiparban - munka, képzés, beruházás

A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. A fejlesztések során egy több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem létesült, emellett egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és egy 300 négyzetméteres irodahelyiség épült. A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a kompozitüzem termelése hamarosan megkezdődik.

A gyártás, termelés területén jelenleg közel 1100 friss hirdetés között válogathatunk, de számos lehetőséget kínál az autóipar is.

Mérnököket és fejlesztőket folyamatosan keresnek, de szakemberekre számtalan szektorban nagy szükség van, ezért érdemes figyelnünk a legfrissebb állásokra is.

Amennyiben a bérezés kiemelt jelentőséggel bír számunkra, ide kattintva válogathatunk a jól fizető állások között, de akár a külföldi munkák is nyitva állnak előttünk.

Itthon kamatoztatnánk nyelvtudásunkat? Angolul beszélőket ide, német nyelvismerettel rendelkezőket ide, francia nyelvtudásúakat pedig idevárnak, de a spanyolés hollandnyelv is kelendő.

Ha más szempontok érdekelnek bennünket, tisztázzuk le személyes prioritásainkat és keressünk egyéni beállításaink szerint!

Szemezgessünk a fentiek között, és jelentkezzünk minél több helyre. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben pedig pályaváltáson gondolkodunk, ide kattintva gyűjthetünk hasznos információkat a témában.  

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, repülőgépipar, beruházás, képzés

- Profession.hu

További rövid hírek
További rövid hírek
Új adatkezelési rendelkezések!

Fontos számunkra személyes adatai védelme, ezért szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy módosult a felhasználókra vonatkozó Adatkezelési Tájékoztató és a Munkáltatói Adatkezelési Tájékoztató , melyekben rögzítettük az újonnan bevezetésre kerülő chat beszélgetés és a hirdetői visszahívás kérés funkció adatkezelési feltételeit. Frissítettük továbbá az adatfeldolgozó partnerek listáját, amely új együttműködések révén a profession.hu szolgáltatásainak és működésének hatékonyságát kívánjuk növelni.