Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Gyermelyi Zrt. Magyarország egyik vezető tésztagyártója, tojástermelője és malomipari szereplője. A cég 2022 tavaszára tervezi az 5,5 milliárdból megvalósuló malomkomplexum átadását, ami napi 300 tonna kapacitású lesz.

A tésztagyár idén ünnepli 50. születésnapját, mivel 1971 szeptemberében kezdődött meg a termelés a Komárom-Esztergom megyei településen. Ebben az évben 4280 tonna tésztát értkesített a gyár, mostanra viszont megtízszerezte az eladást.

A Gyermelyi Vállalatcsoport tésztagyára kezdetben 65 embernek adott munkát, az utóbbi évtizedben a cég egyre dinamikusabban fejlődött, ebben szerepet játszottak az uniós és hazai forrásból kapott támogatások. A cég a tészta mellett lisztet és tojást is értékesít, és jelenleg több mint 500 főt foglalkoztat.

A csúcstechnológiával rendelkező, teljesen automatizált tésztagyárban ma már 118 ember dolgozik három műszakban. Két tésztagyártó csarnokban összesen 6 gyártósor működik, amikkel 1 óra alatt 13,5 ezer kg terméket tudnak gyártani – emelte ki Pósfai Csaba, a Gyermelyi Zrt. tésztagyár igazgatója.

Aktuális álláshirdetések

A gyártás, termelés területén mindig számos munkalehetőség akad, ezeket nézzük át itt. Az agrárium területén is találkozhatunk számos friss álláshirdetéssel – ezeket itt találjuk.

Ha még csak most állunk neki az új munkahely keresésének vagy szívesen váltanánk, frissítsük vagy egészítsük ki önéletrajzunkat, majd töltsük fel ide, hogy személyre szabottan válogathassunk az álláslehetőségek között!

AJÁNLÓ: A koronavírus miatt új állást keresőknek létrehozott felületünk, az Álláskeresési Térkép egy helyen tartalmaz minden fontos információt: az álláskeresési járadék igénylésétől az állásinterjús felkészülésig.

Szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan: jelenleg is több mint 6300 állás között kereshetjük meg a számunkra legmegfelelőbbet. A több mint 2800 féle fizikai, segéd és betanított munka között érdemes szétnézni, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha pedig képzettségünk szerint keresnénk: szakiskolai végzettséggel itt, középiskolai végzettséggel itt, főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk. Amennyiben más szempontok érdekelnek minket, tartsuk szemünket a legfrissebb állásokon, és böngésszünk személyes beállításaink szerint! Maradjunk mindig naprakészek, kérjünk a friss állásokról hírlevelet is!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala