Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A már korábban megkezdett projekt részeként, a következő 5 évben további 150 hallgató vehet részt a Szent István Egyetemen működő Nestlé kurzuson, hogy a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni.

Komoly sikert ért el az elmúlt három esztendőben a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Élelmiszerkereskedelem specializációján 2016-ban indult együttműködés. A multinacionális élelmiszergyártó vállalat és a felsőoktatási intézmény speciális kurzusán eddig közel 90 hallgató vett részt.

A képzés népszerűsége annak köszönhető, hogy a diákok nemcsak előadásokat hallhatnak, üzem- és irodalátogatáson vehetnek részt, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, de konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a vállalattól. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett a Nestlé munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében a vállalkozás több, mint 25 szakemberét vonta be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön „Nestlé Nagykövet” segíti.

Speciális kurzus élelmiszeripari mérnököknek

A közös sikerek hatására a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem szorosabbra fűzi kapcsolatát és stratégiai megállapodást írnak alá, amelynek keretében a következő 5 évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül, a Nestlé még több projektfeladat megoldásába vonja majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosít a diákok számára, szakemberei pedig előadóként és az államvizsgabizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. 

Ezen felül a Nestlé előadásokkal, üzemlátogatásokkal, a vezetői melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatja a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.

„Megállapodásunk célja, hogy a Nestlé szakmai támogatását bírva, közösen oktassuk hallgatóinkat. Képzési programunkat olyan szándékkal dolgoztuk ki, hogy segítse a hallgatók projektszemléletének kialakítását, és gyakorlatorientáltabbá tegye az oktatásunkat. Együttműködésünk során a multinacionális vállalkozás a nála felhalmozódott innovációs tudást, illetve a legkorszerűbb innovációs ismeretek adaptálásának képességét adja át a diákoknak. Érdekeink itt találkoznak, hiszen az egyetem  naprakész tudással szeretné felvértezni hallgatóit” – szögezte le Prof. Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora.

„A Nestlé elkötelezett a jövő szakembereinek, fiatal élelmiszermérnökeinek támogatása mellett. 2013-ban indítottuk útjára az „Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért” elnevezésű kezdeményezésünket, támogatva a fiatalokat, hogy minél sikeresebben tudjanak helytállni a munkaerőpiacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szent István Egyetemmel létrejött stratégiai együttműködésnek köszönhetően hozzásegíthetjük a hallgatókat, hogy tudásukat nálunk szerzett gyakorlati tapasztalatokkal mélyítsék el” - mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala