Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A cég 10 százalékkal növeli termelését az idén, így pedig az év végére hatmillió liter tej előállítását tervezi. A mostani 530-ról 800-ra tervezik növelni a tehénállományukat a cél érdekében. Tavaly ősszel adták át az új, közel 10.000 négyzetméteres istállójukat, ami a szarvasmarha létszám bővítéséhez szükséges. Az 560 férőhelyes istálló korszerű, az állatok komfortérzetének növelését egyebek között elektromos patamosók, elektromos hátvakarók szolgálják, valamint az állatok alatt hűtött vízágyakat helyeznek el.

Jelenleg napi 15.000 liter tejet fejnek le, az év közepére a tervek szerint elérik a 20 ezer litert, így az éves tejtermelésük 5,5 millióról 6 millióra nőhet.

A Kisdombegyházi Agro-Ferr Kft. 1993-ban alakult, jelenleg az éves átlagos alkalmazotti létszáma 100 fő körüli.

Aktuális állások

A mezőgazdasághoz kapcsolódó állásokat itt találjuk, ha az élelmiszeripar területén szeretnénk elhelyezkedni, nézzünk körül itt. A gyártás, termelés területén is érdemes körülnéznünk, hiszen mindig számos munkalehetőség akad, ezeket nézzük át itt.

Ha nem ezekben a szektorokban képzeljük el a jövőnket, és még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

Egyértelműen megállapítható, hogy szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan, a fizikai, segéd és betanított munka között pedig akkor érdemes szétnéznünk, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala