Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az üzem alapkőletételén elhangzott: a zalaegerszegi új gumibitumen-üzem belföldön és a külpiacokon is versenyképes, hozzáadott értéket jelentő, saját fejlesztésű terméket állít elő, ami a felhasznált gumiabroncsok miatt jelentősen hozzájárul a környezetterhelés csökkentéséhez. A Pannon Egyetemmel közösen kikísérletezett terméknek köszönhetően egyre jobb minőségű utak épülhetnek majd Magyarországon, a 15 éve épült kísérleti szakaszon például egyetlen kátyú sem keletkezett.

Új gumibitumen üzem épül Zalaegerszegen

Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója a rendezvényen azt mondta: az új üzem az innovatív technológia és a felelős vállalati gondolkodás összekapcsolása. Zala, mint a magyar olajipar bölcsője – ahol 1937-ben állították termelésbe az első olajkutat – ma is az egyik legfontosabb bázisa a magyar kőolajiparnak.

Új gumibitumen üzem épül Zalaegerszegen

A Pannon Egyetemmel közösen kifejlesztett technológiával 2012 óta 60 kilométer útszakasz készült el, amelyhez 50 ezer gumiabroncsot használtak fel. Az új üzemben 2020-ban indul el a termelés, évente 20 ezer tonna gumibitument állítanak elő, amelyhez 3000 tonna, félmillió darab használt gumiabroncsra lesz igény. Mindez évente 200 kilométernyi, hosszabb élettartamú, alacsonyabb zajterhelésű burkolat, biztonságosabb közlekedést lehetővé tevő útszakasz aszfaltozására elegendő – részletezte Hernádi Zsolt.

A zalai megyeszékhely egyik legfontosabb vállalata az 1952-ben létrehozott Mol olajfinomító. A mostani bővítés pedig kiválóan illeszkedik a város gazdaságfejlesztési programjához, amelynek révén 2014 óta 4000 új munkahelyet hoztak létre Zalaegerszegen.

Az autóiparban aktuálisan több mint 1100 lehetőség vár ránk.

Zala megyében jelenleg közel 230 betöltetlen állást találunk.

A MOL csoport által kínált aktuális állások itt találhatóak.

A szállítás, logisztika nyitott pozíciói között is érdemes szétnéznünk.

Szemezgessünk a fentiek közül, és jelentkezzünk minél több helyre. Figyeljük a legfrissebb állásokra is, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítéstFrissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Ha pedig a munkakörünkben jellemző bérekről tájékozódnánk, ide kattintsunk a hiteles információkért.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, karrier, autóipar, kereskedelem