Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Idén 10. alkalommal osztották ki a Salva Vita Alapítvány kezdeményezésére létrehozott Fogyatékosság-barát Munkahely díjakat a Fogyatékos Emberek Világnapján. A címre idén több mint 30 vállalat pályázott sikeresen, és nyerte el az elismerést arany, ezüst vagy bronz kategóriában, amelyet az Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület együttműködésében adott át. A Fogyatékosságbarát Munkahely díjak mellett két újonnan alapított elismerés, a Példakép és a Munka-Társ díjak is gazdára találtak a Jobb Velünk a Világ! gálaest keretében.

Az elmúlt 10 évben azt látjuk, hogy folyamatosan növekszik az igény a megváltozott munkaképességű és ezen belül is a fogyatékos emberek foglalkoztatása iránt, van sorba állás értük munkáltatói oldalon” – mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője. „Évente 10-15 új pályázó jelenik meg, aki vagy szeretne nyitni e célcsoport felé, vagy már tényleges intézkedéseket is valósított meg, amelyeket szeretne skáláztatni egy szakértői csoporttal, zsűrivel. Természetesen a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási szintjének növeléséhez kedvez a jelenlegi munkaerőhiány és persze a rehabilitációs hozzájárulás egyre növekvő mértéke is” – tette hozzá az ügyvezető.

Fogyatékosság-barát munkahelyeket díjaztak - megváltozott munkaképesség, munka, nyitottság

Az emberi hozzáállás és a nyitott, befogadó vállalati kultúra, ami teret ad az egyéni kezdeményezéseknek még egy több ezer főt foglalkoztató vállalat esetén is – ebben látja a megoldást Bócsi Rita, az Auchan Retail Magyarország foglalkoztatást támogató HR-vezetője, akik ötödik alkalommal pályáztak a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre, ez alkalommal az arany fokozatot szerezték meg. „Öt éves munka eredménye az 5%-os foglalkoztatás, amit azóta meghaladtunk, jelenleg 5,6%-on állunk közel 400 megváltozott munkaképességű munkatárssal dolgozunk ma együtt” – mondta el Bócsi Rita.

Az Auchan Retail Magyarország a megváltozott munkaképességű dolgozóikért tett intézkedéseiken túl kiemelendőek a fogyatékossággal élő ügyfelek kiszolgálásának érdekében biztosított tárgyi feltételek megteremtésében is, így például hozzájuk fűződnek az aktív kerekesszékes bevásárlókocsik, az elektromos bevásárlómopedek és az Angelman szindrómával élő gyerekek számára biztosított kocsik – ez utóbbi két eszköz egyedülálló a magyarországi kereskedelmi palettán.

A zsűri további négy arany minősítést adományozott az idei évben: a Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft., a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. részére. „Nagyon fontos, hogy mindazok, akik valaha pályáztak és díjazottak lettek egy közösséget is kapnak az elismerés mellett, egy olyan csapatot, akik örömmel osztják meg egymással a foglalkoztatás kapcsán felmerülő nehézségeiket, vagy éppen sikertörténeteiket, jó gyakorlataikat egymással. Nagyon várjuk a jövő év elején az új pályázókat, azokat is, akik csak most indulnak el ezen az úton. Szívesen támogatjuk őket folyamataik kialakításában” – tette hozzá Vég Katalin.

Az ezüst fokozatot 14, a bronz fokozatot pedig 12 vállalat kapta meg 2018-ban. A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerések mellett idén először, két új, egyéni teljesítménynek szóló díj is kiosztásra került: a Példakép és a Munka-Társ díjak. Mindkét esetben a munkáltató jelölheti elismerésre valamely dolgozóját. „A Példakép Díjat olyan emberek kapják, akik fogyatékos munkavállalóként kiemelkedően teljesítenek saját munkájukban és példát mutatnak ezzel sorstársaiknak” – magyarázta Vég Katalin, ügyvezető. Ezt a díjat az idei évben kilenc jelöltnek ítélte oda a bíráló bizottság. „A Munka-Társ elismerést egy ember kapta meg, aki a saját vállalatánál nagyon sokat tett a fogyatékos emberek inklúziójáért és emberi hozzáállásában példaértékű munkatársai számára” – egészítette ki az ügyvezető.

A díjazottak teljes listája az fbm.hu oldalon olvasható.

Amennyiben megváltozott munkaképességű munkavállalóként keresünk állást, itt találhatjuk meg a számításunkat.

Érdemes szemezgetnünk a távmunkák és az időszakos projektek között is.

Ha szeretnénk tájékozódni leendő munkavállalónkról, ide kattintva gyűjthetünk hiteles információkat.

És hogy melyik az a három terület, ahol aktuálisan a legtöbb szakemberre van szükség?

Szakmunka: 2881 álláslehetőség

Fizikai, segéd, betanított munka: 1615 álláslehetőség

Gyártás, termelés: 1367 álláslehetőség

Válogassunk a fenti lehetőségek között, és jelentkezzünk minél több helyre. Figyeljük a legfrissebb állásokra is, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben CV nélkül pályáznák, próbáljuk ki a Mobilmunkát

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: megváltozott munkaképesség, munka, munkahely, elismerés, nyitottság