Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Kétéves megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén, aminek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban szintén 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérajánlás mértékét mindkét évre 8 százalékos mértékben határozta meg a testület – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte, a minimálbér összege 149 ezer forintra, a garantált bérminimum 195 ezer forintra nő 2019. január elsejétől, így mindkét bérkategória összege több mint a duplája lesz a 2010-es évinek. 2020-ra az előbbi összege 161 ezer forintra, utóbbié 210 600 forintra emelkedik. Az egyezséget a kormány mellett a munkaadói érdekképviseletek mindegyike, a munkavállalói oldal részéről - a Magyar Szakszervezetek Szövetsége kivételével - mindenki aláírta.

Emelkedik a minimálbér - munka, fizetés, emelkedés

A tárcavezető közölte, a legkisebb bérek érdemi növelésével – csakúgy, mint az előző években –nagymértékű béremelkedés valósulhat meg hazánkban, ami tovább javítja a magyar családok anyagi helyzetét. Mint mondta, a családalapítást, a gyerekvállalást és –nevelést támogatja a családi adókedvezmény is, amelyben már több mint egymillió család részesül. Jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a kétgyerekesek adókedvezménye, így 2015-höz képest már kétszer annyit, havi negyvenezer forintot tudnak megtakarítani.

Mint mondta, a 2016. novemberi, hatéves bérmegállapodás értelmében 2019 júliusától újabb két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ami tovább mérsékli a vállalatok adóterheit. A munkáltatói adócsökkentés nagyobb teret ad a cégeknek, hogy minél magasabb béremeléseket hajtsanak végre a munkavállalóik körében. Varga Mihály hangsúlyozta, a béremelkedéssel párhuzamosan a foglalkoztatás is folyamatosan növekszik, már meghaladta a 4,5 milliót a munkában állók száma, így van tér a keresetek további emelésére. A minimálbérekkel együtt a magasabb kategóriába tartozó bérek is folyamatosan növekedtek az elmúlt időszakban.

Amennyiben jól fizető munkára vágyunk, itt érdemes szétnéznünk.

A hiányszakmák is jövedelemző lehetőségeket kínálnak, különösen az alábbi területeken:

Szakmunka: 1730 álláslehetőség

Gyártás, termelés: 932 álláslehetőség

Fizikai, segéd, betanított munka: 881 álláslehetőség

Mérnök: 786 álláslehetőség

Pénzügy, könyvelés: 721 álláslehetőség

Válogassunk a fentiek közül, és jelentkezzünk minél több helyre. Figyeljük a legfrissebb állásokra vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint is. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést! Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók ránk találhassanak. Amennyiben CV nélkül pályáznák, próbáljuk ki a Mobilmunkát

 

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés,minimálbér, emelkedés