Szélerőműpark épül a nyugati országrészben
Több mint 200 méteres szélturbinákat építenek.
Önnek ajánljuk!
A Komárom-Esztergom megyei Bana településnél kezdik meg a négy turbinából álló szélerőműpark építését. A mostani beruházás az első lépése egy nagyszabású fejlesztési programnak, amivel a tervek szerint a magyar szélerőmű-kapacitást megtriplázzák.
Az egyenként 7,2 megawatt teljesítményű szélturbinák rotorátmérője 170 méter, magasságuk pedig 215 méter lesz.
A teljes projekt keretében a mostani tervek szerint 70 új szélturbinát építenek majd a környéken. Ezek teljesítménye nagyban hozzá tud majd járulni az ország ellátásbiztonságának fokozásához.
Álláskeresés
Komárom-Esztergom megyében jelenleg többszáz állást hirdettek meg, ezeket itt találjuk.
A gyártás, termelés területén mindig számos munkalehetőség akad, ezeket nézzük át itt. Az agrárium területén is találkozhatunk számos friss álláshirdetéssel – ezeket itt találjuk. Szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan: jelenleg is több ezer állás között kereshetjük meg a számunkra legmegfelelőbbet. A sokféle fizikai, segéd és betanított munka között is érdemes szétnézni, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.
Érdemes körülnéznünk a kínálkozó álláslehetőségek között. Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:
- szakiskolai végzettséggel itt,
- középiskolai végzettséggel itt,
- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.
Ha részmunkaidős állásban próbálnánk ki magunkat, kattintsunk ide, de mindenképp érdemes megnéznünk a részletes keresőt is, hogy rátaláljunk a megpályázandó állásokra.
Ha lakhelyünk szerint rangsorolnánk elsősorban, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.
Ha nyelvismeretünk szerint keresünk új pozíciót, akkor nézzünk körül így:
- az angol nyelvtudást igénylő pozíciókat itt találjuk,
- a németet itt,
- a franciát itt,
- nyelvismeret nélkül pedig itt keressünk.
Nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint is. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!