Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága megbízásából fog megvalósulni a tájegységi központ a tardosi Malom-völgyben. Az új természetvédelmi központ a Jura Ház nevet fogja viselni és több funkciója is lesz: egyrészt bázist ad majd a Gerecsei Tájegység természetvédelmi őrszolgálatának, másrészt helyszínéül fog szolgálni ökoturisztikai és környezeti nevelési foglalkozásoknak.

A beruházás során kialakítanak majd egy közel 260 négyzetméteres főépületet, ahol konferenciaterem is helyet kap. Emellett pedig a természetvédelmi őrszolgálat számára, annak működéséhez készítenek szolgálati és szociális helyiségeket is.

A főépületnél egy fedett-nyitott szaletli is kialakításra kerül, itt lesz lehetőség a kültéri programok megtartására, például bemutatókra és foglalkozásokra, nevelési programokra.

A projekt részeként el fog készülni egy kültéri raktár is, így a teljes fejlesztés három létesítmény kialakítását foglalja magába, amik együttes hasznos alapterülete meghaladja a 330 négyzetmétert.

Az épületeknél hőszivattyút és napelemes rendszert is kialakítanak, illetve az összegyűjtött csapadékvízzel gondozzák majd a zöldfelületeket.

A Tardos község területén felépülő Jura Házban az előzetes tervek szakmai workshopokat, ökoturisztikai rendezvényeket és természetismereti foglalkozásokat is szerveznek majd.

Álláskeresés

Komárom-Esztergom megyében jelenleg pedig többszáz állást hirdettek meg, ezeket itt találjuk, illetve a gyártás, termelés területén is számos munkalehetőség akad, ezeket nézzük át itt.

Ha nem ebben a szektorban képzeljük el a jövőnket, és még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

Az aktuális álláshirdetésekből egyértelműen kirajzolódik, hogy szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan, a fizikai, segéd és betanított munka között pedig akkor érdemes szétnézni, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala